Tandari Éva: Mindent , vagy semmit

Ne akarj tetszeni
csak felszínes bókokért ,
és ne akarj " szeretni"
csak illanó csókokért .

Ha önmagad adod :
add hát azt egészen !
Szállj szembe a megszokottal
bátran ! Merészen !

S ki melléd áll , - se félig álljon ,
mert a " langyos nap " ~ nem melegít :
Nem nyitja meg rózsabimbók
lágy, illatozó szirmait !

Vallja Ő is , s valld Te is nyíltan ;
Mindent , vagy semmit :
~ Csak ez lehet e Földön
aminek Jövője van !

Tandari Éva: Várlak

Fénysugár a két kezedben....
- Kereslek a Végtelenben!
Lágyan szól egy bús gitár;
Egyre várom: Jössz- e már?

Hallom a csöndben léptedet...
- Játékot űz a Képzelet...
Szívem epedve arra vár:
Jössz-e már? Mondd, jössz-e már?!

Dalol egy csókós kismadár...
- Szívem a szivedre hol talál?
Szerelem szívünkben hol terem?
Ó, jössz-e már, én kedvesem....?

Tandari Éva: Nem fázol ?

A gonoszság nem melegíti a szíveket ;
Legföljebb ideig-óráig hevíti az ideget .
De eljön még egy korszak : a megnyugvásé ,
ám a Szeretet melege addigra mind a másé ...

Most tán még nem fázol , hisz véred melegít ,
de az öregség arcodra rótta már mind a jegyeit ,
hogy tudja ; ki oltotta ki sorra a Szeretet tüzeit ?
Kinek nem jár már senki , aki egy jó szóval is melegít .

S ahogy kihűl a forró vér ifjúi szívedben ,
és alább hagy a dühök lángja a lazuló idegekben ,
egyszerre rádöbbensz : Hideg van ... Iszonyú hideg !
De hiába kiáltsz ; nem jő senki , hogy hozza a meleget ...

Önnön váradban fagysz meg , mit gyűlöleted emelt köréd ,
s csak a lőréseken szemlélheted a távoli , izzó fényt !
A gyűlölség , s az önzés vasgömbje már rég nem melegít ,
már csak lelkednek osztják a megkésett bűnbánat
pusztító , rút sebeit ...

Hát most lépj a tűz mellé : Most még van idő !
Ne akard , hogy fagy-halálra ítélje lelkedet a Jövő ...
Vígy magaddal néhány hasábot , - néhány megértő szót ;
ne fagyaszd be magad mögött végleg az utolsó ajtót !

Most még tán tárt karokkal fogadnak
mind , kik a tűznél összegyűltek ,
ha látják , hogy van helye szíveden még
az Ő szerető tüzüknek .

De ne késlekedj soká ; lásd , az Idő , mint szalad !
Jég-karmokat ereszt beléd a gyűlölet : Az álnok fenevad .
Hát rázd le lelkedről uralmát : Ne add meg magad !
Hadd lássa : Te Ember vagy ... Ember , aki Szabad !

Hadd lássa , mint zeng fel benned az Igaz Akarat ,
mely a Szeretet izzó lángjának ad végső ,
megtisztított , Egy igaz utat .

Tandari Éva: Annyit érek én ...

Annyit érek én ,
mint korhadt ág :
Emlékeiben még kizöldül ,
de enyhet már sosem ád ...

Annyit érek én ,
mint száraz folyómeder :
Kipusztul belőle az Élet ,
s üres marad a veder ...

Annyit érek én ,
mint üres ígéret :
Reményt kelteni jó ,
~ de nincs benne köszönet .

És annyit érek én ,
amennyit ígérek :
Hisz már semmit sem adhatok ,
és már semmit sem kérek ...

Tandari Éva: Kell...

A magban rejtezik a Holnap

Kell, hogy vállald Sorsodat
Kell hogy lásd a csillagok fényét
Kell érezned a Nap izzó Szeretetét
És kell hinned a Hold erejét;
ezüsttel csillámló éji vizét...
Kell érezd esők éltető cseppjét
kell hinned hólepel tiszta színét...

Kell érezned: Földed mint forog
Kell tudd: fájó szíved percenként
hetven erős riadással fel és feldobog
Véredben kell érezd az ősi Erőt:
az Istentől kapott Mindenség-magot
mit elvetve szülhetsz fiak szívében
Napot, Holdat, Szivárványt s Csillagot
hogy élhetővé tedd, s értelmessé

a nékik és értük is teremtett
Tiszta Holnapot...

Tandari Éva: A Csönd Szigete vár

A Csönd Szigete az én kis otthonom.
Itt béke van! Jöjj el, ha elfáradtál nagyon.
Itt elkerülheted a rohanó világ zaját,
és elfeledheted az idő vad rohamát.

Itt nem kérdez senki, hát nem kell, hogy felelj,
és nem kell, hogy jó légy, hogy modorra ügyelj.
Az sem kell, hogy köszönj, csak jöjj be, és pihenj!
Hogy erőd legyen küzdeni, ha már muszáj, hogy menj.

Az Élet egy küzdőtér, hol vad harcok dúlnak,
hol döntő szerepe van minden órának és napnak.
S tán még a perced sem lehet egészen a Tiéd!
Föl kell áldoznod azt is; a túlélés tüzén.

Nem érsz rá Szeretni! Virágot nevelni,
s ha gyermeked kérdez, nincs időd felelni.
Mindennapi harcod foggal körömmel vívod,
jöjj hát ide pihenni, ha már végképp nem bírod.

Itt nincs Idő, nincs Harc, s nincs Hatalom,
Itt a Csend lépdel körötted puha lábakon.
Itt szabad sírni, és szabad semmit sem tenni,
Itt szabad csak úgy egyszerűen,
EMBERNEK LENNI

Tandari Éva: Fogadd el...

Megfáradt testtel és lélekkel
egy túlzsúfolt hajszolt nap után
Hadd mondjak néma áldást Néked
szerető, Teremtő Atyám ...

Hadd mondjak áldást szívemből,
hisz szavakhoz oly gyönge a szám ...
De oly csekély a szó ereje ...
Félek, nem ér fel hozzád imám.

Hadd mondjak áldást mindenért
mi utamon ért, s még mi vár,
s hadd köszönjem meg halkan az erőt
mit Te adtál, átlépni gondok garmadán.

Hadd mondjak áldást a könnyért,
és hadd áldjalak minden mosolyért ...
De tudom: az Áldás is kevés ...
Fogadd el hát szívem, s életem ...
Fogadd el Atyám mindenért ..

Tandari Éva

Örökre " hajléktalanul "

Tudod ; már testem nem ...
Már " csak " a lelkem " hajléktalan " ...
Hisz keresném én Helyem , és Időm :
~ de már rég minden veszve van ...

Már hiába keresnék Köztetek
lelkemmel egy parányi zugot ,
már túl sebzett , túl fájó
elviselni a holnapért a harcot !

Pedig még keresném az Álmot , a Tervet ...
~ de már rég mind a sárban hevernek ,
s a lábak ezere úgy tapod rajta mind ,
hogy semmivé lettek , s meghaltak égő színeik .

S már csak halott , fakó álmokat vonszolok ...
~ Hát hogy feledjek így magányos tegnapot ?
És hogy fogadjam tisztán , mit még a mára hagyott ?
én nem tudom nem meglátni rajta a sár - koloncot ...

Hát örökre kívül rekedt , magányos ,
és " hajléktalan " marad lelkem ,
mert nincs nálatok egy csöndes zug ,
hol a kínt , s a fájdalmat letegyem ...

Nincs egy szó , egy bízó mosoly ,
mi újraéleszthetné bennem ,
hogy Közületek való voltam egykor ...
- S már nem is lehetne igazzá a szó lelkemen :
~ Tudom : már örökre más áll a helyemen

Tandari Éva: Magányos öregek ...

Az ősz - öreg anyóka
reszketve - botolva,
a konyhába tipeg.
Kis teának, hogy vizet tegyen ...

de visszalép legyintve;
minek már ez ... Istenem ...!

És lassan visszatipeg,
és szobája is hideg,
és szívét a magány
dermeszti meg.

- A gyermekek felnőttek.
Az Ember ... rég meghalt.
~ Ó, én édes párom!
Hát nem vittél magaddal ...

És bújik az ágyba,
kis melegre vágyva,
várva a békés,
a megváltó Halálra.

Hisz senki sem kopog hogy;
" Megjöttem! Csókolom! "
~ És senki sem köszön rá,
ki " Jónapot " - kíván.

Magánya maradt csak,
s az emlékezés:
Reszkető szívének, hidd el
~ ez oly kevés!

Magam előtt látom
a ráncos kis kezeket ...
Ez szelt Néked nemrég
még minden szeletet ...

Nem hálát kérte ...
- Csak kis szeretetet.
~ Ne lökd a magányba
- ki mindig szeretett!

Tandari Éva: Őrült vagyok ...


Lelkemből fakadó ,
apró kis futamok :
Ez minden , mit
magamból adhatok .

Szívemből szakadva
sírnak e dallamok ;
Vedd számba őket ...
~ ez mindegyik én vagyok .

Nem várnak énreám
gyönyörű Holnapok ,
és bár lelkem zokog ;
konokul hallgatok ...

Szívem már vérzik ,
de makacsul harcolok :
ne állj az utamba !
~ Hiszen őrült vagyok ...

Őrültté tettek már
régen a Tegnapok ,
s elhagytak hűtlenül
Társak , s a Holnapok ...