Tornay András: Bodzavirágok

-részlet-

Minden bodzafában új csodát találok
Minden éjszakában hajnalokra várok
...
Minden vihar után ablakokat tárok
Árasszák el szobámat a bodzavirágok

Tornay András

Tornay András

Tornay András: Veled

amikor minden ígéret megkopott már
amikor a hideg is éget
akkor is veled leszek
lehet, hogy nem érzed
biztos, hogy nem érted

van gondolat, amit nem lehet jól időzíteni
van mélység és magasság, amely közt mégsincs távolság
lehet, hogy nem érzed
biztos, hogy nem érted
de ott is veled leszek

van éjféli napfény
lehet, hogy nem érzed
van májusi hóvihar
biztos, hogy nem érted
elég ha tudod: Veled vagyok

Tornay András: Újra

mindent szeretnék újra kezdeni
lámpást gyújtani
homokba lépni, s futni, szaladni

szeretnék végre újra megszületni
gyászolni a sötétséget
megélni a teljességet

építenem kell
rombolás és romok nélkül
szárnyalnom kell
érkezés és elhagyás nélkül
szétfolynom és megfeszülnöm kell

Tamások, Júdások, Pilátusok
titkos társasjátékot játszanak agyamban
s mindig én veszítek

meg kell rakni azt a tüzet
és nemcsak a meleg miatt
hanem azért is, hogy lássuk
mennyire ápolásra szorul betegségünk

egy üszkös parazsam még van
beledobom s minden titok kiég belőle
elborzad ki rátekint
de a végén tiszta lesz majd
s felmelegít talán egy reszketőt

Tornay András

Szelídségünkre,
csodát leső egyszerűségre
nem vigyázunk
s később sírunk,
ha szikráit keresve sem találunk
pedig szívünk közelebb van az éghez
s akadályt félelmünk már nem képez

mégis

a mennyek országa nem felnőtt méretű
le kell térdelni hozzá

Tornay András: Ott a csend a zajban

Ott a csend a zajban.
A tenger a patakban.
Van a kőben tánc is.
Gyomok között nárcisz.

Tornay András

Tornay András: Folyóparton

Tornay András: Emlékszel?

Tornay András: Sírni szép

Bízd a könnyeidre fájdalmaid.
A víz felszínén
a nehéz hajók is fennmaradnak.
A vigasztalás is teremtmény.
Könnyeid hordozzák
győzelmeid a kikötőig.
Nem szégyen a stáció,
csak akkor ha visszafordultál.

Tornay András: Két világ van

Az egyikben minden időben érkezik
A másikban minden örök és igaz
Az egyikből hiányzol másoknak, ha elköszönsz
A másikban soha senki nem hiányzik
Az egyikben lehet sírni is
A másikban a könnycsepp egy elérhetetlen csoda
Az egyikben állandó a kérdés
A másikhoz a válaszok láncolnak oda
Az egyikben itt van a másik is
A másikban eltűnik az egyik

Tornay András: Egyformán

A tenyered lehet nyitottabb
A kezed lehet érdesebb
A szemed lehet tisztább
A lelked lehet ártatlanabb

Szíved lehet csendesebb
Lépteid lehetnek halkabbak

mégis amikor védtelenek vagyunk
s távolról látom magunkat
elhaladni kerítések mellett
tudom, hogy egyformán alacsonyak vagyunk

Tornay András: Hernyósors

hernyósorsom én elfogadom
araszolok a világ szálkáin
küzdelmem az iszony
mely mások szívében születik
szenvedéseim szemlélésekor

hernyónak valóság
pillangónak még csak terv vagyok

tudsz-e így is szeretni?

Tornay András: Esti óra újjászületve

Esti szellő és hárfadallam festi az eget színesre
Szelíden simogat és elaltat a hold
Kint egyre sötétebb és ijesztőbb
Bent egyre nyugodtabb és világosabb lesz minden
Ma este mindenki megbékélhet mindenkivel
Minden arc csak nevetésre képes
Elfelejtjük átkaink nincs szavunk a neheztelésre
Minden kéz védelembe öleli törékeny testünk
A csendet is el tudnánk most mesélni kíváncsi gyermekeknek
Mondataink hidakat építenek
Virágok nőnek némán s nem vágja le őket senki
Nincs kérdés nincs kétely nincs idő
A tundrán ma nem lesz egyetlen állatka sem áldozat
Tánc, sóhaj, szerelem, kacaj és tangó
Hiányok és félelmek simulnak levelek susogásába
Ma nem öregedtünk egy picit sem.

Vannak fények, amelyek nem fognak soha kialudni
vannak hegyek, amelyek nem fognak soha elporladni
vannak színek, amelyek nem fognak soha kifakulni

Vannak gondolatok, amelyeket sohasem fogok érteni
Vannak dalok, amelyeket soha nem énekelhetek

(Tornay András)

Tornay András: Nem győzni jöttem

Nem győzni jöttem
de nem vagyok vesztes sem
Mert a legnagyobb kincs
átszögez és megkoronáz
szabad lehetek, választhatok, dönthetek
sírhatok vagy szerethetek

álmodhatok, feledhetek

Könnyeim átölelik az esőt
Megszabadulok legnagyobb kísértésemtől
mégsem választom, hogy
gyáva és gyenge legyek

Gyolcsokba tekerve
zokogva nevetve sziklára állok
és nem számít az sem
ha pofonokat kapok
igazságban szenvedésben

Tornay András: Dal

Tudom, lesz majd egy nap,
ahol nem lesz már könny, ahol nem lesz fájdalom.
Lesz majd egy társ,
aki nem hagy el, aki folytatja dalom.
Lesz ott egy tó, egy út,
melyre mindig fény ragyog.
Ahol nem érzem azt,
hogy emberek közt egyedül vagyok.
Lesz ott egy fal,
ahol megtorpan majd minden győlölet.
Mozdulatlan tenger vár,
mely elrejti minden bőnömet.
És tudom, hogy lesz ott egy kéz,
amely nem engedhet el.
S a hegycsúcson majd kereszt áll,
melyben nincs szögeknek hely.

Tornay András: Különös társaságod

Nélküled is veled voltam.
Könnycseppjeim összefogtam,
Bolyongtam és bandukoltam.
Zokogtam de reményt loptam.
Nélküled is veled voltam.

Tornay András: Idegen földön

idegen földön csoda megérteni
saját zenéd szárnyalását
saját nyelved tisztaságát
saját lelked szabadságát
idegen földön csoda megérinteni
mások világának titkait
mások lakattal zárt vágyait
mások meg nem értett álmait
idegen földön
ünnep találkozni önmagaddal

Kutatom a titkokat
Elhordom a halmokat
De újabb hegyek születnek
Ezt nevezik életnek
(Tornay András)

idő kell a szeretethez - szelídségi idő
idő kell a kegyelemhez - megértési idő
idő kell a fegyelemhez - érettségi idő
...
idő kell a gyermekeknek - gyermekségi idő
idő kell a szerelemnek - feláldozási idő
idő kell a sebeknek - gyógyulási idő
idő kell a bocsánatnak - irgalmassági idő
idő kell az áldozatnak - golgotai idő
idő kell a végtelennek - időtlenségi idő
(Tornay András)

Tornay András: Lassan lépek

Lassan lépek
s fenyőfák kísérnek az úton
Színes köntös az ősz
gyöngyeit, s gombjait forgatja a szél

Harmat csapódik arcomba
Belső könnyek találkoznak
Vékony ágakat szurkál a köd
Avarpárnákba süppednek hiányok

Teremtő kezeid még nedvesek a sártól
s én csak csodálom világod
a bánat őszi tükre,
Térdre borulok Édenedben
Ujjaim pihennek tenyeredben

Benned bújok el
Mögötted rejtőzöm
Jó Veled.
Csak veled jó

Tornay András

igazi ismeret
megértés szeretet
utánam jön
mellém fekszik

nem szól
csak itt van

szellőtáncban
patakcsobogásban
rezzenésben
virágízben
nyugodtságban
távolközelségben
és a csendben

a hangos csendben!

Tornay András: Szinház

Színház az egész világ
De elkallódtak a szövegkönyvek
Valaki másé lett a szerepem
Valaki más mondja a szövegem

Vajon hol az én helyem?
S a feloldás büntetés lesz
vagy netán a kegyelem?

Kimondhatatlan szavakat
Láthatatlan falakat
Üres papírt gyűrögetek szüntelen

Nem tudom mikor kell sírni
Mikor kell átkozni
Mikor kell hazudni
Lemondani
Szabadulni

Tornay András: Az utolsó lehetőség

Ha minden ablakot pára homályosít
Ha minden lépésnél valaki rád tapos
Ha mindig úgy érzed, hogy fázol
Amikor minden csatlakozást lekésel
és minden őrültnek tűnik
Ha még a tükörből sem néz vissza bará
és könyörögsz egy őszinte érintésért
Akkor is van még egy utolsó előtti lehetőséged:
Rácsodálkozhatsz, hogy
milyen gyönyörű és izgalmas is az élet.
Csak légy bátor és merj részt venni benne.
Sokszor ez az utolsó lehetőség.
S az első is.
De őszinte leszek... utána nehéz elindulni,
De mégis ez az utolsó lehetőség.
S az első is.

Tornay András: Elmondtam mindent

Elmondtam mindent
Ha nem értesz…nem tudom mi a baj
Milliós városok üresek, ha nem járod útjaikat
A forróság rám fagy, ha nem mosolyogsz
Minden lépésben ott vagy
Minden vízcsepp téged mos fehérebbé
Minden gyertyalobbanás az emléked ravatalozza
Nem tudlak eléri
Pedig csak halkan meg szeretném neked köszönni,
Odasúgni a füled mögé:
„Köszönöm, hogy megtanítottál szeretni”
Álmomban néztem, ahogyan mást szerettél
Én sírtam, te nevettél
Én támadtam, te megvédtél
Én lángoltam, te elégtél
…
 s most már nem tudlak elérni.

Tornay András: A könnyet..

A könnyet, melyet nem mert a szemem kisírni
A könyvet, melyet nem mert a kezem megírni
A dalt, melyet sosem tudtam elénekelni
A szót, melyet képtelen voltam kimondani
A szívet, melyet sosem mertem megnyitni
Csomagolás nélkül neked adom.
Nincs más ajándékom.

barátkozom a széllel
a nappal a vízeséssel
s mint gyermek ki édességre vágyik
kereslek most téged
(Tornay András)

Tornay András: Szerelmesvers

-részlet-

Ne aggódj, kedves!
Mert kezem mindig felmelegít, még olyankor is, ha
remegsz a szavakért...
Ne aggódj, kedves!
Őrzöm a titkainkat, az éjszakát, a reményt, a könnyet,
a hosszú percet, a pillantást, a csodát,
a hajnali ködöt, a lélegzeted.
Ne aggódj, kedves!

Tornay András: Szeretnék
-részlet-

szeretnék ragyogni
de a világ a sötétet szereti
szeretnék jó lenni
de a jót nem veszi észre senki
szeretnék lassan élni
de a gyorshajtás a minta
szeretnék szeretni
ha szeretet lehet még tiszta

Tornay András
Bánj óvatosan a szavakkal!

Vannak szavak, amiket nagyon meg kell gondolni
S csak akkor mondd ki, ha meg tudsz halni azért, hogy igaz maradjon.

Bánj óvatosan a szemekkel!
Vannak szemek, amikbe hosszan, s mélyen kell nézni.
S csak akkor nézz oda, ha angyalt látsz a pupillákban rejtőzködni.

Bánj óvatosan az ösvényekkel!
Vannak utak, amelyekre vigyázva kell rálépni.
S csak akkor lépj rá, ha biztos vagy benne, hogy nem sérülnek
az őszi napra kipihenő apró gyíkocskák.

Tornay András: Október végi fák

Megszépülve készülni a halálra
Nemesen és büszkén
Mint az október végi fák,
Szép reménység

Harmatba, zúzmarába nyomot hagyni
Ködbe bújva elrejtőzni
Mint az október végi fák,
Szép reménység

Titkokat és álmokat gondosan betakarni
Új rügyeket megálmodni
Mint az október végi fák,
Szép reménység

Tornay András: Csak én

Ma este
Délután és alkony között
Úgy, hogy senki nem vette észre
- csak én -
Belopódzott az ősz az augusztusba

Nyomtalanul, zajtalanul
Szellőbe öltözve, színek nélkül
Nem látta senki
Csak én

Nem félelmetes és nem szomorú
Nem halál és koszorú
Nem béke, nem háború
Nem hallja még senki
Csak én

De itt van. Tudom. Hamuba markolunk,
S vihart szórunk, s szögeket
Dallamot és szöveget
Frissen feszített vásznakra
Erdőkre és tavakra

Megfestem, hullámokba faragom
Hogy ne fázzon, a pokrócomba takarom
Megszerzem, de elhagyom
Nem találja meg senki
Elrejtem. Megszelídítem.
S ha elmegy majd egy titkos reggelen,
Senki nem fog sírni tán,
Csak én

Tornay András: Napok

A tegnapból hívlak
Te a holnapból szólsz
Szándékaink némán
Találkoznak a mában

Tornay András: Mindenki törékeny...

Mindenki törékeny, de mindenki világít,
Mindenki fázik, de mindenki melegít,
Mindenki fél, de mindenki vigasztal,
Mindenki búcsúzik, de mindenki marasztal.

És minden lépésnek és súrlódásnak értelme és nyoma van,
És minden kérdésnek és minden csendnek titkos oka van,
Ugyanaz az érintés ölel magához és mar beléd sebeket,
Ugyanaz a van és ugyanaz a nincs és mindkettő a szeretet.

Tornay András: Megtanultam

Tornay András: IMA

Kérlek, vigyázz azokra, akiket szeretek.
Én megpróbáltam, de én nem tudok.
S ha rövid időre mégis velem vannak;
Add kölcsön a Te érintésed.
Formáld fogaim közt teremtő szavaid.
Cserébe megvigasztalom őket.

Tornay András: A színes fények...

A színes fények mindig égnek
A nagy tisztások apró forrást rejtenek
A vihar harmóniájában, az árnyékok harmatjában
Az ígéretek egyszerűségében, áldozatok füstje mögött
Nagy sziklák között kicsiny ösvény vezet szentségedbe
Hárfasikoly, egyszerű szavak:
Bejöhetsz bármikor, befogadtalak

Tornay András: A tónál

A tónál, ahol madarak gyülekeznek
A tónál, ahol megnyúlnak az árnyékok
A tónál, ahol minden szárnycsapás harc
Ott a hazám

A tónál, ahol nappal is árnyak járnak
A tónál, honnan hiányzik a zaj
A tónál, ahol kidőlt fák őrzik a csodát
Ott megtalálsz

"Van, amikor a leghatalmasabb sziklák is némák maradnak,
az óceánok is elcsendesednek, s van,
hogy az apró kavicsok sikoltnak és üvöltenek.
A hangerejük nem azonos a tényleges erejükkel.
Titkot rejtenek. Kérdéseket, válaszokat, örömöket és fájdalmakat,
csodákat, imákat, veszteségeket és győzelmeket.
Reményt és túlélést. Az Életet.
Annak teljességében és gyönyörűségében.
A feltámasztott, megújított, sziklasírból előhívott életet,
amelyről másoknak kell majd leoldani a gyolcsokat." 

(Tornay András)

Tornay András: Sors

Harmóniába rejtett szépség
Csonkaságba zsúfolt épség
Hajnalban megbújó sötétség
Fájdalomba préselt könyörgés
Felkiáltok. Halljátok meg.
Itt vagyok. Csodaként. Hangtalanul.
Érintésért, megértésért
Ölelésért, gyertyafényért
Kúszva, könyörögve
A nagy keretre könyökölve
Golgotákon megfeszítve
Sziklákat elgördítve
Meghalva és megszületve

Tornay András: Lefestenélek

Lefestenélek, de nincs olyan szín
Kifaragnálak, de eltörne a vésőm
Eltáncolnálak, de vérezne a lábam
Elmondanálak, de hazudnának a szavak

Ködbe, márványba, hangforrásba rejtőztél
S engem csak lépteim kopogása
kísér koporsómba
Így üres a vásznam, durva köveim
Megkonduló némaságom félretaszítva
Egyetlen esélyem maradt: megérinthetlek.

Tornay András: jelenlét

a sikolyban mosdat meg csended
a tömegben szólít meg árva jelenléted
minden fentről érkező fénysugár elér
a legapróbb pórusokig
hajléktalan valóságom hazavisz hozzád
forró könnyeim karcolják közelséged
mérhetetlen békességed megsimogatta lelkem
köszönöm

okos szavakból
egy lágy mondat,
mit gondosan alkotok,
benne fontos gondolat,

s te érted, ha mondom, és hallgatod,
s válasznak, mint ajándék te is átadod
saját kincsed, díszes gyöngysorod.

Tornay András: Szótlanul csodállak

Szótlanul csodállak.
Titkod betakar,
Rám simul békéd
Magammal viszlek
Miközben feléd megyek
Magamban hordozlak
Miközben hozzád tartozom.
...
Ma észrevettem,
Hogy megsimogattál

És csak nekem hegedültél
És én csak minden hetedik hangot értettem
De bennem is szólt a dal.
Mégis.

Tornay András: Nem szabad sietni

nem szabad sietni
addig amíg nem ébred fel a világ
még rá tudunk csodálkozni a titkokra
még meg tudjuk számolni a csillagokat

forrást rejt a pusztaság
gyűrött lepedők redőiben
hófehér tisztaság nemesít meg minket
mozdulatlan magasságokba merülünk
nem szabad sietni

Tornay András: Egyszer lesz olyan vers

Egyszer lesz olyan vers
melyben hirtelen elfogynak a szavak,
szóközök és betűk
lesz olyan vers,
amelyben az átkok áldássá lényegülnek
ahol minden gyom s hulladék gyémánttá nemesül
minden tisztaság illatba fordul
minden szelíd szándék szeretetet szül

addig csak zsengéket borítunk egymásra
de titokban, legbelül már engnek a húrok
ébredeznek a szendergő szimfóniák
születnek a sorok

készül már az a vers
eddig soha nem hallott szavakból
szóközökből és betűkből

ma már titokban hallottam egy csendnyit belőle