Vitó Zoltán: Útravaló

Vitó Zoltán: Kortes-beszéd

Ricsajok elôl menekülve,
ígéreteknek nem felülve;
küzdés után nyugalmat vágyva,
menekülnék társas magányba.

Fénylô látványokkal nem bírok,
hát csábítón senkit se hívok;
de hogyha mégis mellém tévedsz
s kérded, hogy ettôl mit remélhetsz,
azt felelem: nálam eléred
rejtôzködô legjobbik éned:

Magadba nézô áldott csendet,
mélyeidból sugárzó rendet;

a legtöbbet, mit ember adhat
a másik embernek: bizalmat;

s minek nem adhatod meg árát,
a Barátságnak szilárd várát,

meghitt szavaknak bensôségét
és a türelem szelídségét;

önbizalmat a küzdelmekhez,
hitet, mi benned mindent rendez;

a Szeretetnek nem-múlását,
féltô kezek feléd-nyúlását;

igényemet, ha eléd tárom,
azt magamtól épp' úgy elvárom;

az érzelmeknek tengermélyét,
a köznapok derűs békéjét;

vágyát annak, hogy élhess másnak,
vágyát az önfeláldozásnak; -

égbe nyúló szikla-Szerelmet,
mi szárnyakra emelve ment meg...

Ricsajok elôl menekülve,
bôsz bosszulóknak nem bedőlve,
nem megafontól hangos utcán,
hanem a lélek hullámhosszán
csak egyszál magamban kiáltom:
nekem nincsen semmilyen 'Pártom'
amely dicsfényt vagy szégyent hoz rám, -

csak szomjas szívvel jöhetsz hozzám!

Vitó Zoltán: Szerény mottó

Csak két esetben légy velem:
ha a szívem bánatot hordoz,
vagy szabadító öröm oldoz, -
csak erről szól az énekem:
e két esetben légy velem!

Vitó Zoltán: Van úgy az ember...
 

Van úgy az ember,
hogy `álmodozni` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- riasztó úton - csak a valóságig.

Van úgy az ember,
hogy bár `szólani` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- tétova úton - csak a hallgatásig.

Van úgy az ember,
hogy `bátorságra` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- bénító úton - a megalkuvásig.

Van úgy az ember,
`ôszinteségre` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- ösvényes úton - csak a hazugságig.

Van úgy az ember,
hogy `építeni` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- vak-sötét úton - csak a rombolásig.

Van úgy az ember,
hogy bár `szállani` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- ingoványon - az elnyelő mocsárig.

Van úgy az ember,
hogy az `Összhangra` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- veszejtô úton - lelke káoszáig...

Bizony, van úgy az ember:
otthagyná gôgös, 'koronás' helyét;
sóváran nézi buksi kutyájának
lélek-gyémántként csillogó szemét:
és sírva simogatja
egy ôzgidácska ártatlan fejét:

Ám úgy is van az ember,
haragra, bosszúra készül elôre,
de egy kedves hang csendül, -
és szelíd barátság sarjad belôle.

És úgy is van az ember,
hogy balsorsára készül már elôre,
de egy tiszta fény villan, -
s búvó remény, öröm sarjad belôle:

Mert úgy is van az ember
- sorsáért bármily balszerencsét átkoz -;
egy kéz, egy mosoly segítô áldást hoz,
és mégis eljut, eljut önmagához,
- kalandos úton - legjobb Önmagához.  

Vitó Zoltán: Tavaszi vallomás

Csak a Gólyahír egyszerűsége...
Csak a Kankalin tisztasága...
Csak a Viola őszintesége...
Csak a Pipacs mártíromsága...

Csak ők a Te testvéreid!
Ha Veled vagyok -,
velük találkozom...

Szellős hajnalok friss-harmatú mezőin
elfáradt lelkem megrészegül;
gonoszcáfoló jóságod
gyöngéd-illatú terhének súlya alatt
meghajtom konok, hitetlen fejemet -,
s kétkedő ámulattal,
pogány imádattal
térdre ereszkedem :
csak a Gólyahír egyszerűsége -
csak a Kankalin tisztasága -
csak a Viola őszintesége -
csak a Pipacs vértanúsága
előtt...

Vitó Zoltán: Reá váró tűnődés

Lassan el kell indulnia; -
lassan meg kell érkeznie; -
lassan el kell távoznia; -
lassan itt kell maradnia...

" Megszűnt a tér: nincs "messze", nincsen "távol",
amióta tudom, hogy létezel:
Hol éppen vagy, a Föld bármely pontjáról
mindegyik percben hozzám érkezel."
( Vitó Zoltán )

Vitó Zoltán: A törvények könyvéből

Nő és férfi közötti kérdésben
engedni általában az szokott,
akiben több a szeretet;
s mivel a szeretet több benne,
a szeretetből többre is van szüksége;
s ezért megalkudni is ez szokott,
            és nem az,
aki sem engedni, sem megalkudni
nem képes érte...

Vitó Zoltán: Virág és vers

A Földnek lelke virágokat hajt ki,
a költő lelke termése a vers, -
és mindkettő célja: Szépséget adni;
rendeltetett, hogy a Szépségre lelsz(!)

Virágnak, versnek élete nem talmi,
ha búdban hozzájuk fordulni mersz,
a létükkel képesek vigasztalni:
lelked nyílik, s boldogabban ölelsz.

Virágod, ha híven öntözgeted,
a víztől nyer megfrissült életet. -
Régi versnél vagy újra olvasó?:

új életet kap minden régi szó
-a bensőséges, a meghitt, a lágy -,
hogy lelkem lelkedhez kötődni - vágy(!).

Vitó Zoltán: Félálom s ébredés közt

Félálom s ébredés közt
még a tejédes Hajnal
simít szellős ujjakkal
a homlokom mögött, -
de már szobám homályán
az ezerfogú Nappal
mozdul s nehéz vigyorral
a homlokomra ül.

S mint céhe műhelyéből
a hadba induló
középkori mesterlegény
naiv hitű fohászt kért
az otthonhagyott lánytól, -
úgy kérem tőled én is,
ha útra indulok, -
hogy gondolj rám, ha félek.

Vitó Zoltán: Szerelem

Megszünt a tér: nincs "messze", nincsen "távol",
amióta tudom, hogy létezel:
Hol éppen vagy, a Föld bármely pontjáról
mindegyik percben hozzám érkezel.

Ha megsimítsz egy tárgyat, amint bárhol
gondolatban nálam feledkezel,
én érzem itt, hogy szívem száz gondjából
az a simítás egyet elemel...

Magányából az "én" és "te" kilábol,
mely külön értelmetlen félbe szel;
csak a tündöklô "Te meg én" világol;

értelmes `egy` velem együtt leszel: -
Én vétkezem, amikor Te hibázol,
engem ôrzôl, ha magadra vigyázol.

Vitó Zoltán: Mottó

Az én erőm az abban van,
hogy versben mondom el magam;
hiszen rajtam szüremlik át
- kristály szűrőjén - a világ!" 

Vitó Zoltán: Kiáltás kis dalokért

Töményen ég a fájdalom;
halálba űz, ha még hagyom
a rút teher,
a rút teher.

Ha tudnék most sóhajtani,
egy röpke dalt elmondani,
az volna jó,
az volna jó!

Hagyd most a hosszú éneket:
ilyenkor csak rövid lehet,
hisz' nincs erő,
hisz' nincs erő!

Ha szúr az öldöső magány,
egy kis dal is feloldja tán
a bánatom,
a bánatom.

Ady, Vajda, Vitéz Mihály!
Ti tudjátok, nekem mi fáj,
ó, szóljatok,
ó, szóljatok!

Ti kínzott-lelkű mesterek,
tanítsatok meg engemet
dalt zengeni,
dalt zengeni!

A kis dalok varázslatát,
lélekenyhítő balzsamát
azt kérem én,
azt kérem én!

Hogy lássanak, ismerjenek,
megértsenek s szeressenek
az emberek,
az emberek.

Mi oly rég elmondásra vár,
azt elmondhassam végre már
mindenkinek,
mindenkinek!

S ekként, ha értelemre lel,
ezer kis dalban égjen el
az életem,
az életem!