Zágorec-Csuka Judit: Azt akarom

Azt akarom, hogy úgy szeress,
ahogy a költő szereti önnön
szomorú gondolatait.

Azt akarom, hogy társam légy,
mint a csillagok a holdnak.

Azt akarom, hogy úgy szeress,
mint nap melegét a virágok.

Azt akarom, hogy úgy emlékezzél,
mint pásztor emlékezik a zöld
rétre és az édesvízű csermelyekre.

Azt akarom, hogy legyen egy
utad hozzám, s ne verj engem
végtelen fájdalommal.

Azt akarom, hogy igazi fény legyél,
hatalmas szívemet perzselő láng,
örök zene.

Uram, te nyitottad szerelemre
szemem, s ne tegyél rögtön
vakká, de legyen ez a szerelem
mégis akaratod szerint.

Zágorec-Csuka Judit: Az utolsó vers

mindenkinek

Eljön az utolsó pillanatod,
az utolsó lépcsőfok,
az utolsó esélyed,
hogy véget érjen
e reménytelen
utazásod, eljön
a kiszállás,
az üresség,
ahol szétválik
a fent a lenttől,
a színek a formától,
a mosoly a keserűségtől,
a hangosság a csendtől,
a hegyek a vizektől,
a világosság a sötétségtől,
én tőled, az anya
az anyaméhétől,
a gyermekétől,
mindentől és mindenkitől.

Az utolsó verstől.

Átlépek az ismeretlenségbe.

Zágorec-Csuka Judit: Kéz a kézben

Zágorec-Csuka Judit: Titok

Zágorec-Csuka Judit: Ha majd hazamegyek...

Zágorec-Csuka Judit: Szívem szívedben

Engedd, hogy öleljelek szilajon,
hogy lüktessen szívem szívedben,
folyjon a vér ereimből ereidbe, hogy
benned ébredjek, keljen fel a napom
homlokodon, s járja át a fény!

Engedd, hogy megtaláljam benned
az elveszett csendet, a fagyos szeleket,
hideg madarainkat, amelyeket szerettünk,
dédelgettünk, takarjon be a havazásod,
elveszett fiatalságod!

Engedd, hogy veled szülessen meg ez a perc is,
hiszen győznöd kell, győznünk kell ezen a reggelen,
zengjenek hárfák, háborogjon azúr tengerünk,
vergődjenek habjaink, s öleljen át a kék égbolt!

Zágorec-Csuka Judit: Csókjaim

Az első csók, amelyet adtam, ügyetlen volt és kevés,
A második csók, amelyet kaptam, hazug volt és nehéz,
A harmadik csók, amelyre vágytam, eltűnt és még igéz,
A negyedik csók, édes volt, még bennem él,
Az ötödik csók, még nem jött el, de félelmet sodor
felém.

Zágorec-Csuka Judit: Megérkezés

Hogy megérkezzél oda,
ahova elindultál,
hogy végre úton legyél,
és meghajoljál
a teremtő előtt,
hogy megadta ezt neked.

Zágorec-Csuka Judit: Szótlanul

Somos Béla költőnek

Ars poetica helyett azért kell a vers,
hogy kijöjjek a gödörből, de nem kell
a tragikus póz, sem a hamleti monológ,
de kell a szavak néma simogatása,
csendes eső zivatar nélkül, te is mondtad,
hogy nem kell haragudni, de megbocsátani
sem, nem kell a Kései sirató József Attilától,
ha már megszülettünk, verseinket sem kell
lefordítani, be sem kell fejezni, de kell az elégia,
a befelé szivárgó könnyek, a visszanyelt szó,
az elrejtett arc, de jó emlékezni, még jobb
felejteni, nem kell futni mások elől,
mert a vers kihúzhat a gödörből, de nem
menthet meg, a szó, a szó, a szó nem
menthet meg.

Zágorec-Csuka Judit: Visszanézve

Távozáskor feketébe öltöznek
a fáid, elnémul a hangod,
lebénul a kezed, megdermed
a lábad, már nem integetsz,
nem nézel vissza, becsukod
a szemed, becsukod az ajtód,
gyilkos lesz a szó, gyilkos lesz
a tekinteted, meghalsz e
percben.

Újra kellene kezdeni mindent
a születéstől a halálig, hogy
isteni és emberi legyél.
Újra kellene élni a szerelmeket,
kiásni az elásott kincseket
szemedben, forrón homlokon
csókolni, hogy isteni legyél
és emberi.
Újra kellene kezdeni mindent,
a gyermekek mosolyát,
újjáalkotni a forrást, amely
vizet fakaszt, megváltásra,
keresztségre, hogy isteni
és emberi legyél tövises
koronáddal.

Zágorec-Csuka Judit: Te és én

Mi ketten együtt,
sivatagi magányban,
kalitkában őrzött madárként,
kietlen utakon járva,
felszántott réteken repülve,
égető nap alatt elbújva,
tekintetedbe merülve,
örökös harcban és kételyben,
teremtésben és gyászban,
ott bent és itt kint,
sem élni, sem meghalni
nem tudok nélküled.

Zágorec-Csuka Judit: Ha látlak

Zágorec- Csuka Judit: Szelídíts meg

Szelídíts meg szavaiddal,
hogy higgyek szavaidban.

Szelídíts meg tekinteteddel,
hogy szemedbe nézhessek.

Szelídíts meg kezeiddel, hogy még
egyszer megfoghassam a kezedet.

Szelídíts meg mosolyoddal,
hogy mosolyoghassak még rád.

Szelídíts meg magányoddal,
hogy én is megszelídíthesselek.

Zágorec-Csuka Judit: Szerelmed köt

Szerelmed köt,
szerelmed old,
szerelmed elűz,
szerelmed áld,
szerelmed megvált,
szerelmed kiönt,
szerelmed bánt,
szerelmed fáj,
szerelmed vár,
szerelmed fojt,
szerelmed olt,
szerelmed ég,
szerelmed
szerelmemben
megnyugszik.

Zágorec-Csuka Judit: Szerelmes vers

Egyszer eljön a te pillanatod is,
mosoly lesz arcodon, mosoly lesz
arcomon, simogatom kezed, simogatod
kezem, szél lebbenti majd őszülő hajad.

Egyszer eljön az én pillanatom is,
a beteljesülés pillanata, angyal
leszek arcodon, betakarlak szárnyaimmal,
lebegek, hogy te is lebegjél a Naphoz.

Egyszer eljön a mi pillanatunk is,
esőtől ázunk, fázunk, kékül el ajkunk,
ölelésünktől emelkednek hegyek, háborognak
tengerek, őrlődnek fel sziklák, kövek.

Egyszer majd egymásé leszünk,
ha az árnyak elégnek, meztelen lesz
a tenger, a mi tengerünk, hogy aranyban
ezüstben fürödjünk meg benne, utoljára.

Zágorec-Csuka Judit: Istenem

Istenem, ha célt adtál,
adjál hozzá utat is,
ha anyanyelvet adtál,
adjál hozzá szavakat is,
ha szerelmet adtál,
adjál hozzá tüzet is!

Istenem, hallgasd meg
imáimat

Zágorec-Csuka Judit: A zuhanás

Mennyi esés, landolás,
zuhanás a semmibe.
Mennyi újrakezdés, áhitat
a jóra, virágbontásra,
kijózanodásra.

Mennyi elveszett pillanat,
elfojtott érzés, gyáva
visszavonulás.
Mennyi kietlen út, sivatag
trópusi erdők helyett.

És mégis a zuhanás erősít,
felemel.

Zágorec-Csuka Judit: Érosz tüze

Hiányzol, mint fáknak a júniusi eső,
hiányzol, mint hóvirágnak a téli napsütés,
hiányzol, mint gyermeknek a játék,
hiányzol, mint napfénynek a nap sugara,
hiányzol, mint minden, ami pótolni tudná
hiányod, távozásod, kezed melegét,
szemed fényét, érintésed könnyedségét,
mint minden, ami te vagy, voltál és leszel
nélkülem.

Zágorec-Csuka Judit:A szerelem odaát van

A szerelem odaát van,
fölszállt a hegyek fölé,
elbújt a hegyek mögé.

A szerelem odaát van,
csak visszajár a sötét éjszakába,
bánatot hoz, s feledést.

A szerelem odaát van,
nincsen ragyogása, fénye,
elvesztette tüzes erejét.

A szerelem odaát van,
fekete rés a vakolatban,
repedés lett a feledés otthonában.